Ádám

Kurvára elegem van azokból a bolti dolgozókból, akik úgy néznek az emberre, mintha legalábbis személyesen ő baszta volna el az egész napjukat. Kérdezel valamit, flegmán odabök egy választ. Odamész a pénztárhoz, rád néz azzal a „minek jöttél ide, bazdmeg?” tekintettel,…

Őszintén? Kicsit tele van a faszom az emberekkel. Nem mindenkivel, mert tisztelet a kivételnek, de ami mostanában körülöttünk zajlik, attól néha tényleg elmegy az ember kedve az egésztől. Mintha lassan teljesen elfelejtettük volna, hogyan kell egymással normálisan viselkedni. Bunkók vagyunk.…

Ha egy emberi gondolatot már mesterséges intelligenciának hiszünk, ott nem az AI lett túl jó, mi lettünk túl igénytelenek. Nemrég valaki azt írta az egyik posztom alá, hogy biztos mesterséges intelligencia írta. Először csak megmosolyogtam, aztán elgondolkodtam. Mert lehet, hogy…

Rohanó világot élünk. Vagy legalábbis ezt mantrázzuk magunknak, mintha ez felmentene minden alól. Rohansz reggeltől estig, pipálod a teendőket, válaszolsz az üzenetekre, görgeted a kibaszott képernyőt, mosolyogsz, amikor kell, és közben szépen, csendben lemaradsz saját magadról. A tested még itt…

Férfiként hajlamosak vagyunk mindig a következő szintet várni. Majd ha könnyebb lesz. Majd ha önállóbb lesz. Majd ha kevesebb figyelmet igényel. Mindig van valami, amire várunk. És közben észre sem vesszük, hogy korszakok érnek véget. Nem búcsúznak el. Nem figyelmeztetnek.…

Vicces, hogy az ember mennyire könnyen elhiteti magával, hogy “még bírja”. Még egy túlóra. Még egy plusz meló. Még egy éjszaka 4-5 óra alvással. Még egy hét úgy, hogy közben apaként, férjként, emberként is helyt kellene állni. Aztán egyszer csak…

Vannak emberek, akikkel beszélgetsz öt percet… és úgy adják elő magukat, mintha minimum ők finanszíroznák a fél országot. Minden mondatukból süt a nagymenőség. A kioktatás. Az a tipikus “én már mindent tudok az életről” stílus. Ők megmondják, ki a csóró,…