Kurvára elegem van azokból a bolti dolgozókból, akik úgy néznek az emberre, mintha legalábbis személyesen ő baszta volna el az egész napjukat. Kérdezel valamit, flegmán odabök egy választ. Odamész a pénztárhoz, rád néz azzal a „minek jöttél ide, bazdmeg?” tekintettel, és már attól kellemetlenül érzed magad, hogy egyáltalán vásárolni mertél. Ül ott, mint akit büntetésből…

Őszintén? Kicsit tele van a faszom az emberekkel. Nem mindenkivel, mert tisztelet a kivételnek, de ami mostanában körülöttünk zajlik, attól néha tényleg elmegy az ember kedve az egésztől. Mintha lassan teljesen elfelejtettük volna, hogyan kell egymással normálisan viselkedni. Bunkók vagyunk. Türelmetlenek. Rohadt nagy az arcunk, miközben egyre kisebb bennünk az emberség. Mindenki siet, mindenki rohan,…

Ha egy emberi gondolatot már mesterséges intelligenciának hiszünk, ott nem az AI lett túl jó, mi lettünk túl igénytelenek. Nemrég valaki azt írta az egyik posztom alá, hogy biztos mesterséges intelligencia írta. Először csak megmosolyogtam, aztán elgondolkodtam. Mert lehet, hogy nem az a furcsa, hogy ezt gondolta, hanem az, hogy ma már egy választékos szókincs,…

Rohanó világot élünk. Vagy legalábbis ezt mantrázzuk magunknak, mintha ez felmentene minden alól. Rohansz reggeltől estig, pipálod a teendőket, válaszolsz az üzenetekre, görgeted a kibaszott képernyőt, mosolyogsz, amikor kell, és közben szépen, csendben lemaradsz saját magadról. A tested még itt van. A lelked meg valahol kilométerekkel mögötted liheg. És amikor végre egyedül maradsz, az első…