Férfiként hajlamosak vagyunk mindig a következő szintet várni.

Majd ha könnyebb lesz.

Majd ha önállóbb lesz.

Majd ha kevesebb figyelmet igényel.

Mindig van valami, amire várunk.

És közben észre sem vesszük, hogy korszakok érnek véget.

Nem búcsúznak el.

Nem figyelmeztetnek.

Egyszer csak elmúlnak.

Azt hiszed, lesz még idő.
Lesz még száz ugyanolyan nap.

Aztán egyszer csak rájössz, hogy már nincs.

Nem azért, mert valami rossz történt.

Hanem mert az élet megy tovább.

Pont úgy, ahogy kell.

És ettől még kurvára tud fájni.

Apa…

Ne csak azt nézd, mi fárasztó.

Ne csak azt, mi nehéz.

Mert azok a dolgok, amiktől ma néha a falra mászol, egyszer még hiányozni fognak.

A kibaszott élet nem akkor történik, amikor végre minden könnyű lesz.

Hanem most.

Ebben a káoszban.

Ebben a fáradtságban.

Ebben az időszakban, amit néha túlélni próbálsz.

Nézz körül.

Lehet, hogy éppen azokban a pillanatokban élsz, amelyek hiányozni fognak egy életen át.