Azt hittem, az apaság arról szól majd, hogy én tanítom őket járni, beszélni, élni. Aztán rájöttem…
minden egyes nap ők tanítanak engem apának lenni.
Bevallom férfiasan, az elején kissé szét estem… megijedtem, mert fogalmam nem volt, hogyan kell majd apának lenni. Azt olvastam valahol, hogy ez teljesen természetes.
Lehet, hogy természetes… de attól még rohadt ijesztő.
Várod, persze, minden nap egyre izgatottabb vagy a 9 hónap alatt. Készülődsz, vásárolsz, várod. Elképzeled, milyen lesz majd, amikor először a kezedbe fogod az első szülött gyermeked, milyen érzés lesz… aha, na hát ezt mind engedd el… abszolút nem olyan. Alig mered megfogni, alig mersz megmozdulni… és jön a felismerés: felelősséggel tartozol ezért a csodás kis életért.
Na de a lényeg:
Gondolkoztam baromi sokat: hogyan legyek jó apa? Hogyan legyek egyáltalán apa? Mit csinál a gyerekeivel egy apa? Nem titok, el lestem ezt-azt… és el kezdett kialakulni bennem is a rendszer.
Most, hogy már nagyobbak, igazából be kell látnom, hogy teljesen felesleges volt szétesni. Felesleges volt a rengeteg agyalás, a túlgondolások. Ugyanis olyan természetesen jön magától minden, akár hányszor le ülök közéjük játszani, vagy csak bolondozni, táncolgatni… el se hiszem, mennyi mindenre megtanítottak az elmúlt időszakban.
Kérnek, természetesen figyelmet, törődést, türelmet és persze időt. Időt, amit oly sokan féltenek. De egy dologban biztos vagyok, a rájuk szentelt idő, az együtt eltöltött minőségi idő az, amiért igazán megéri. Mindent! Nem fogok rébuszokat írni… bármit megér a gyermekeimmel töltött, minőségi idő és semmiért nem adnám!
Tanítanak.
Tanítanak türelmet, odafigyelést, befelé figyelést, és olyan érzéseket, értékes pillanatokat megélni, amire nem is gondoltam eddig. Folyamatosan nevelnek, hogyan legyek jó édesapjuk. Nehéz nagyon részletesen kibontani, ezt inkább érezni kell.
De egy biztos: Ők tanítanak meg arra, hogyan legyek Apa, hogyan legyek jó Apa.