Nagyon sokat tanulhatunk a gyermekeinktől. Szabadságot, egyszerűséget, gondtalanságot.
Ma egy apró pillanat ütött szíven.
Egy sima délutáni játszótér. A fiam elindult a fű felé, megfogta a kezem. Mutogatott, fújt, keresett valamit.
Kérdeztem: mit keresel?
Aztán beugrott.
Pitypangot.
Pár napja mutattam meg neki, együtt fújtuk szét a kis fehér “gombolyagot”. Most újra megtaláltuk.
Letérdeltünk. Leszakítottuk. Elfújtuk.
És csak néztük, ahogy a kis “ernyők” repülnek.
Egy megállt a pulóverén. Leszedte. Néztük.
Egyszerű volt. És mégis… tökéletes.
Csend. Nyugalom. Madárcsicsergés.
És mi ketten.
Napok óta feszültség volt bennem. Ok nélkül.
És ez az egész… eltűnt egy pitypanggal.
Ezek a pillanatok beleégnek az emberbe.
És amikor kell, elő lehet venni őket.