Nem az fáj, amit mondanak, hanem hogy a hátam mögött mondják.
Nem azzal van bajom, ha valaki nem kedvel. Nem kell szeretni. Ki lehet mondani, bele lehet állni, lehet egyenesnek lenni. Az legalább tiszta. De ez a kétarcú, nyálas színjáték… ez a legalja. Amikor valaki mást ad elő, mint ami valójában, és közben azt hiszi, ez nem látszik. Hogy nem áll össze a kép. Pedig összeáll. Mindig.
És amikor összeáll, nem az marad meg, amit előadtak, hanem az, amit a hátak mögött műveltek. Az a sunyi, gerinctelen tempó, ami mögé el lehet bújni egy darabig, de tisztán tartani soha. Az ilyen emberek nem azért veszélyesek, mert hangosak, hanem mert alattomosak. Mert mosoly mögé csomagolják a szart, és közben még el is hiszik, hogy ők rendben vannak.
Ők a legnagyobb kamu. Nem azért, mert hibáznak, hanem mert nem vállalják fel, kik valójában. Inkább játszanak, ferdítenek, lapítanak, és közben építik a saját kis hazugságukat. Csak egy baj van: előbb-utóbb minden leesik. És amikor leesik, nincs mibe kapaszkodni.