Hogyan is kezdődött ez az egész? Miért pont az Itt Belül név? Mondhatnám, hogy magam sem tudom, de persze ez nem így van… nagyon is jól tudom.
Sosem gondoltam volna fiatalabb koromban, hogy egyszer valamikor én majd írni fogok, hogy ki írom magamból a gondolataimat, az érzéseimet, vagy azokat a dolgokat, amikkel nap, mint nap szembe nézek… aztán tessék…
Itt egy blog, itt a Threads platform… és úgy tűnik, működik. Sokan tudnak azonosulni a gondolatokkal és az önkifejezés ezen formájával, na de ne kalandozzunk el ennyire.
Ki jöttem a természetbe. Muszáj… kell a csend, kell anyugalom, mert sokszor azon kapom magam, hogy fulladozok és nem hallom még a saját gondolataimat sem. Valamilyen szinten ezzel nagyon sok szülő, velem hasonló módon együtt tud érezni. Na de itt nem csak a szülői létről van szó, sokkal inkább rengeteg más olyan dologról, amiről eddig fogalmam sem volt, hogy létezik, vagy hogy hogyan is oldjam meg. Törekszem napi szinten a legtöbbet kihozni magamból mind otthon, mind pedig a munkahelyemen. Igyekszem helytállni üzletvezetőként, apaként és férjként is. Viszont kurvára nem egyszerű… legalábbis nekem.
Biztos van olyan férfi, vagy nő, akinek ezek összehangoltam és olajozottan mennek, na hát nekem nagyon nem. Próbálom keresni a megoldást, miért is nem megy és igazából tudom is… túlságosan sokat agyalok, vannak szituk, amiket félre értek és túl agyalok… ezen dolgozni rohadtul nem könnyű, hiszen mindemellett egy hatalmas teherként élem meg, hogy önazonosnak is maradjak, illetve másoknak is valamelyest eleget tegyek, megfeleljek.
És itt a lényegi rész… a megfelelés.
Nem tudom, talán gyermekkoromból jött ez velem, és cipelem ezt a baromságot a mai napig. Persze mindig azt mondom, hogy leszarom, ha valakinek valami nem tetszik, amit vagy ahogyan csinálok, de közben rohadtul nem így van… valamiért a mai napig, felnőtt koromra is még megvan bennem ez a köcsög megfelelési kényszer. Egyre kevésbé és egyre többször igyekszem ezt kontrollálni, mégis vannak időszakok, amikor olyannyira el tud vinni, hogy szinte teljesen elveszítem a fókuszt az igazán fontos dolgokról.
Sokszor az motoszkál a fejemben, hogy próbálok jó vezető lenni, próbálok a gyermekeim számára jó apa lenni, a feleségem számára jó férj és mindezt talán azért, mert magam sem hiszem el, hogy jó vagyok, pedig kapok rá bőven visszaigazolást… Nagy valóazínűséggel sok dolgom lesz mé a bennem élő gyermekkel, mert ezt valószínűleg ő hozza elő bennem, ez a fő kiváltó ok. Viszont próbálom mindinkább elcsendesíteni ezt a gyereket, hiszen elég a sajátjaimra odafigyelni… ám ez nem jó így hosszú távon. Nagyon nem kifizetődő.
Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a gyermeki énemmel és a saját gyermekeimmel. Mondhatom másként is, fel kell nőlni. De ez sem olyan hú de könnyű… sőtt. Felnőni? De hogyan? Mit csináljak másképp? Mikortól fogom azt érezni, hogy felnőttem? Hol lesz majd az a pont, amikor valóban felnőttként érzem magam?
Na és itt a baj… az önbizalom és a hit… annak a hite, hogy felnőttként viselkedem, hogy felnőtt és felelősségteljes ember vagyok. Ezt nem tudom magamról elhinni, pedig, ha csak egy picit is körbe néznék és észre venném az apró kis jeleket, minden ezt bizonyítja. Mindenben érezhető és észrevehető, hogy felnőttem. Nem csak a szülinapi tortára tett gyertyák száma mutatja ezt…
Nagyon nem könnyű ez az átállás… 4-5 évvel ezelőtt – pedig már akkor is a 30-as éveimben jártam – még minden, teljesen más volt. Valamiért akkor nem érdekelt, kinek jó az, amit és ahogyan csinálok. Nem volt egyszerű időszak akkoriban sem, viszont ezek a dolgok akkor ennyire mégsem terheltek le.
És, még ha nehéz is belátni, és gyomorszájon basz sokszor a felismerés:
ezt az egész, túlagyalt és túlgondolt, végeláthatatlan szar szituációt az én hülye agyam generálja és kombinálja túl. Nem kicsit, nagyon… És ebből a szarból kimászni, még nem is volna nehéz, de tükörbe nézni, ezzel a tudattal, hogy ha valaki esetleg valamit szóvá tesz, hogy nem jó, vagy úgy ahogy csinálom, nem megfelelő, egész egyszerűen azért van, mert a kezdetektől fogva túl agyaltam egy kibaszott egyszerű szituációt, amit ráadásul még meg is tudnék oldani csípőből…
Hát ez volnék én… egy iszonyatosan túlkomplikált, agyatlan gondolatokkal élő ember, aki olykor ki írja magából a sok szart, amivel szembenéz… a SAJÁT HÜLYESÉGE MIATT!!!
Köszönöm, hogy elolvastad. 🙂
És ha már idáig eljutottál, végig olvastad, ne legyen az egész hiábavaló, csapass egy kommentet lentebb, neked mi a véleményed? Te is ilyen hülye vagy? 😀 Vagy szimplán csak kedved támadt egy olyan gondolatot, mondatot a pofámba dobni, amivel még oda szúrnál? Na… ne tartsd magadban… hagy röhögjek egy jót a marha okos, világmegválto, fotelhuszár ötleteden, írd ki magadból, ne nyomja a pici lelked. 😀 😉
