A legtöbb ember nem is igazán akar megoldani semmit.
Csak igazolást akar arra, hogy miért nem ő a hibás.
Ezért lett ennyire népszerű az „én mindent megtettem” mondat.
Mert lezár mindent.
Nem kell utána kérdezni.
Nem kell szembenézni.
Nem kell változtatni.
Csak ki lehet mondani, és máris tiszta a lelkiismeret.
Közben meg kapcsolatok mennek szét úgy,
hogy mindkét fél teljesen meg van győződve arról,
hogy ő volt az, aki „túl sokat adott”.
Érdekes, nem?
Mintha a mai világban nem az lenne a kérdés, hogy mi működik,
hanem hogy kinek van jobb magyarázata arra, miért nem működött.
És a legkényelmesebb pozíció:
- én próbáltam
- én érettebb voltam
- én többet bírtam
- én többet adtam
Csak épp a végeredmény ugyanaz.
És mielőtt valaki félreérti:
Nem mindig az egyik ember a hibás.
De a „mindketten hibásak vagyunk” mondat
nagyon sokszor csak egy kulturált menekülés a felelősség elől.
Lehet ezt vitatni.
Sőt, kell is.
Mert aki ezen nem akad fel egy kicsit,
az valószínűleg már rég megtalálta a saját kifogásait.
