Világéletemben kilógtam a tömegből.
Nem azért, mert különlegesnek akartam látszani. Nem azért, mert mindenáron más akartam lenni.

Egyszerűen csak túl korán észrevettem, mennyi ember él úgy, hogy fogalma sincs, kicsoda valójában.

Sosem ment igazán a beolvadás.
Nem tudtam gondolkodás nélkül ismételni ugyanazokat a mondatokat, ugyanazokat a véleményeket, ugyanazokat az üres köröket. Mindig zavart, amikor valaki csak azért csinál valamit, mert „mindenki ezt csinálja”. Mintha az emberek egy része egész életében engedélyre várna arra, hogy önmaga lehessen.

Én meg közben azt éreztem, hogy inkább maradok egyedül, mint hogy elveszítsem magam azért, hogy könnyebben elfogadjanak.

Persze ennek ára van.
Ha nem állsz be a sorba, előbb-utóbb furcsának neveznek. Túl nyersnek. Túl őszintének. Túl soknak. Vagy egyszerűen csak kényelmetlennek azok számára, akik egész életükben szerepeket játszanak.

Sok ember nem az igazságot szereti.
Hanem azt, ami nem zavarja meg a saját kis biztonságos világát.

Könnyebb bólogatni.
Könnyebb ugyanúgy öltözni, ugyanúgy beszélni, ugyanazokat a gondolatokat visszaböfögni, amiket az internet, a trendek vagy a környezet éppen a szájukba ad. Kényelmesebb másokat másolni, mint leülni csendben, és feltenni magadnak a kérdést: „Ki vagyok én valójában?”

Én sosem akartam másolat lenni.

Nem akartam hangos lenni csak azért, hogy figyeljenek rám. Nem akartam olyan életet mutatni, ami mögött nincs valódi tartalom. És nem akartam olyan emberek elismeréséért harcolni, akik saját magukkal sincsenek rendben.

Voltak időszakok, amikor próbáltam simulni.
Kicsit halkabban gondolkodni. Kicsit kevésbé őszintének lenni. Kicsit jobban megfelelni annak, amit mások normálisnak neveznek. De minden alkalommal ugyanoda jutottam: belül kezdtem eltűnni saját magam elől.

És rájöttem valamire.

A tömeg szeretete általában feltételekhez kötött.
Addig tapsolnak, amíg nem lógsz ki túlságosan. Amíg nem kérdőjelezed meg azt, amiben ők kényelmesen élnek. Amíg nem emlékezteted őket arra, hogy lehetne másképp is élni.

Az önazonosság viszont magányos út.
Mert amikor tényleg önmagad vagy, akkor lesznek emberek, akik egyszerűen nem tudnak veled mit kezdeni. Túl szabad leszel nekik. Túl valódi. Túl nehezen irányítható.

De őszintén?
Inkább legyek valaki, akit nem ért mindenki, mint egy újabb ember, aki egész életében megpróbált beleférni mások elvárásaiba.

Nem akarok tökéletes lenni.
Nem akarok mindenkinek tetszeni.
És már nem akarom kisebbre húzni magam csak azért, hogy kényelmesebb legyek azoknak, akik félnek önmaguk lenni.

Ha ezért kilógok a sorból, hát legyen.

Legalább tudom, hogy amikor tükörbe nézek, nem egy szerepet látok vissza. Hanem saját magamat.