Energia:
Ez egy mély és sokrétű téma. Viszont én most csak érintőlegesen fogom a felszínt súrolni.
Igyekszem a legegyszerűbben, legérthetőbben fogalmazni.
Biztosan, ti is tapasztaltátok már, legkorábban az oviban, iskolában, akadt olyan gyerkőc- személy, akit ahogy megpillantottál egyből szimpatikus volt, vonzott, szivesen barátkoztál vele.
Viszont, szintén voltak olyanok is, akik sokkal inkább taszítottak. Semmi rosszat sem tettek veled, még sem találtátok meg a közös hangot.
Ezzel nincs is semmi gond.
Ugye bár, többnyire az azonos típusú, gondolkodású és rezgésű emberek tudnak egymáshoz kapcsolódni. ( noh, meg akitől tanulnunk kell egyet s mást.)
A lényegi rész, hogy a segítő, mennyire tiszta szándékkal „segíti” a hozzá érkező klienseket. ?
A tiszta, szeretet energiához kapcsolódik, vagy egy alacsonyabb rezgéshez.
Mert, ha az alacsonyabb rezgésű energiához kapcsolódik, annak a kliensre nézve következményei lehetnek, ami „jobb” esetben testi tünetekben jelentkezhet, rosszabb esetben karmikus terhekkel gazdagodhat, viszont ebből kijut a segítőnek is….
Én sem leszek, s vagyok mindenkinek szimpatikus. Én sem tudok mindenkinek segíteni, főleg azért sem, mert nem vagyok Isten. Engem sem fognak olyan emberek felkeresni, akiknek az energiám taszító. Számukra nem én vagyok a megfelelő segítő.
Viszont a jó hír, hogy rengeteg féle fajta és szándékú segítő van kerek e világon.
Ezért bölcsen gondoljátok végig, hogy hová szeretnétek kapcsolódni. Hallgassatok mindig a megérzéseitekre. Legyetek kérdésben.
Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert és sikeres mérlegelést.


