Sziasztok, Üdvözlök mindenkit!

Újra itt. Úgy terveztem a hosszas kihagyás után, egy könnyed témával térek vissza. De, mint mind tudjuk ember tervez Isten végez. Így az én témám is komolyabb lett. Már az elején szeretném kihansúlyozni, nem vagyok pszichológus és a célom nem a diagnosztizálás. Viszont néhány gondolatot szeretnék Veletek megosztani arról, hogy mit tapasztalhat, élhet meg egy gyermek, kinek egyik szülője személyiségzavar tüneteit produkálja.

Mindannyian tudjuk, hogy ez egy nehéz és érzékeny téma, amiről hosszasan lehetne írni, viszont akkor az egy nagyon hosszú olvasmány lenne. Ebből kifolyólag jobbnak láttam ha a szülői nevelési stílusokat figyelmen kívül hagyom.
Fogjunk is hozzá!

Most itt, jelen pillanatban lényegtelen, hogy a szülők együtt vagy külön élnek, ahogyan az is, hogy anyáról vagy apáról szól az írás. Ami zajlik a gyermekben és amit átél, az a folyamatos szorongás. Ki van szolgáltatva az ilyen működésű szülő hangulatának, mert a gyermek vagy „Istenként” tekint szülőjére vagy ha nem annak látja, akkor abban az esetben ellenség szektorba kerül. Mint minden gyermek úgy szereti a szüleit, ahogy vannak, ragaszkodik hozzájuk, bízik bennük. Így a gyermek megpróbál a szülője kedvében járni, de mindhiába, mert amit kap az a ridegség – szavaival teljesen megsemmisíti a gyermeket, elutasítás, verbális bántalmazás, fölényeskedés – erejének fitoktatása, hibáztatás, érzelmi manipuláció, lelkiismeretfurdalás, rivalizálás, teljesítményelvárás – bizonyos helyzetekben koraérettként követel tőle, más esetekben pedig kisbabként bánik vele, az empátia teljes hiánya… stb.

Ha pedig menetközben szétmentek a szülők, akkor pedig azt kell hallgatnia, hogy anyád/apád egy idióta, bolond, hülye stb…mert…

Vagy ami ennél is durvább, ha a gyermeknek azt kell végig hallgatnia, amit a tüneteket produkáló szülöje végig vezeti lépésről lépésre, miként fogja a másik felet eltenni lábalól, bosszút állni.

Mivel a labilis szülő makulátlannak és tökéletesnek látja magát, ezért a gyermekén, aki kézközelben van és gyengébb tőle, vezeti le a haragját, fusztrációját. Mindegy mivel és hogy mennyire tipor a gyermek lelkivilágába, ha kell az új játékat tépi szét, hosszasan lógatja fejjel lefelé, rátöri az ajtót. A lényeg: ő erősebbnek érezze magát. Nem számít a szülőnek, hogy a gyermek retteg tőle, fájdalmat okoz neki. Lepereg róla a gyermek kérése, szava, sírása.

Így mielőtt a gyermeknek találkoznia kéne a külön élő szülőjével, már napokkal előtte rágörcsöl arra a napra, a találkozásra. Gyomra görcsberándul, sír, tiltakozik. Kisebb korú gyermekeknél akár székelési ill vizelettartási gondok léphetnek fel (fél szólni, így inkább bekakil- bepisil a bugyijába). Ilyenkor a gyermekben milyen gondolat, érzés fut át- van jelen? 
A teljes magány és elszigetelődés érzése. 

Úgy érzi egyedül van a nagyvilágban, senkire sem számíthat, senkiben sem bízhat, senkinek sem fontos, senki sem szereti, nem is szerethető, nem elég jó, nem elég okos. És hogy ő valójában meg sem érdemli a szeretetet, nem méltó a jó dolgokra.  És ha ez magában is  nem lenne elég, akkor jön az a gondolata, hogy mindenkinek sokkal jobb lenne, ha ő nem is létezne.

A gyermekben mindezek mit okoznak?

Szorongást, rettegést. Folyamatos stressz helyzetet. Bizalmatlanságot. Önszeretet és önbizalomhiányt. Megfelelési kényszert. Kisebbrendűség érzés – nem látja a saját értékeit és nem hiszi el, hogy szerethető, neki is jár a boldogság. Nem hiszi el, hogy helyt tud állni, hogy eltudja érni a kitűzött célokat (már ha mer álmodni).

Mindez kihat az egész életére. Gondoljunk csak bele a gyermek helyzetébe. Nem ő kérte az életet. Ő egy tiszta lélek aki semmiről sem tehet. Min mehet keresztül? Milyen lelki vívódás megy benne végbe? Főleg nehezített a helyzete, ha a másik szülője sincs úgy mellette vagy legalább egy biztos pont akinek számít, aki szereti, vagy valaki, akiben megbízhat. És így milyen felnőtt, szülő lesz- lehet majd belőle? Szóval szülőként mit tehetünk? „Jobb” esetben, ha időben észrevesszük, akkor a legjobb és a legtöbb, hogy szívből szeretjük gyermekünk. Éreztetjük vele, hogy számíthat ránk, fontos nekünk. Ott vagyunk mellette és támogatjuk őt. Számít a véleménye, szava, akarata, kérése. Nagy beszélgetések és programok. Rengeteget dicsérjük gyermekünket, megerősítésekkel építjük őt.

Viszont ha súlyosabb méreteket ölel fel a kialakult helyzet, abban az esetben célszerű szakember segítségét kérni.
A legfontosabb: szeressük gyermekeinket, figyeljünk és vigyázzunk rájuk. 

Ha úgy érzed, szeretnél hozzászólni, megosztanád a gondolataidat, vagy akár az átélt traumáidról is képes vagy írni, azokat szeretettel fogadom a hozzászólásoknál.

Mindenkinek minden jót kívánok.

Folytatás hamarosan következik.